Páramentesítő

Az Ön számára is gondot okoz otthonában a túl magas páratartalom? Ha igen, akkor megoldásként javasoljuk egy páramentesítő készülék beszerzését, és rendszeres használatát.

A páramentesítő készülék alapvetően a hűtőkhöz, és a klímákhoz hasonlóan működik. Működése lényegében abból áll, hogy beszívja a környező levegőt, majd egy hűtött tekercsen átáramoltatva azt, kicsapódik belőle a felesleges nedvesség, mely a hűtött tekercsekről a készülék tároló tartályába csepeg. Ezután a páramentesítő készülék felmelegíti szobahőmérsékletre a levegőt, és úgy fújja azt ki. Bizonyos készülékeknél lehetőség van arra, hogy a levegőből eltávolított nedvességet egy tömlő csatlakoztatásának révén közvetlenül a lefolyóba lehessen továbbítani. Ez az opció lehetőséget ad arra, hogy a készülék folyamatosan üzemeljen, hiszen ebben az esetben tartálya nem fog megtelleni, és emiatt nem áll le. Azonban a készülék által gyűjtött kondenzvízzel például nyugodtan locsolhatjuk a szobanövényeinket is, de emberi fogyasztása nem megengedett. A páramentesítő készülékek hasznosak, ha otthonában a magas páratartalom miatt folyik az ablakokon a víz, vagy nedvesek a falak, illetve a plafon. A készülék már rövid működési idő alatt képes arra, hogy eltávolítsa a levegőből a felesleges nedvességet, így amint kiszáradnak a vizes falak, és megszűnik a nedvesség utánpótlása, a készüléket már nem kell folyamatosan működtetni. Egyes páramentesítő készülék típusok tartalmaznak egy úgynevezett higrosztátot is, amely lehetővé a készülék automatizált vezérlését. Vagyis ha beállítjuk a tartani kívánt páratartalom tartományt, mondjuk 40 és 60% közé, akkor ha a páratartalom értéke otthonunkban 60% fölé emelkedik, akkor a készülék önmagától bekapcsol, és mindaddig működik, amíg a páratartalom értéke nem csökken 40%, vagyis az alsó küszöbérték alá. Ez az opció egyrészt kényelmet nyújt a felhasználónak, másrészt pedig energiát takarít meg, mert csak akkor működik a páramentesítő készülék, amikor valóban szükség van rá.