Riasztó távfelügyelet országosan

A Multi Alarm Zrt. 20 éve van jelen a hazai biztonságtechnikai, és vagyonvédelmi piacon. Ez idő alatt a cég piacvezetővé vált. Legfőbb szolgáltatásunk a riasztó távfelügyelet.

Ez a szolgáltatás számos előnnyel szolgál, ugyanis mindaddig, amíg a védett épületen, amely lehet egy lakás, egy családi ház, vagy akár egy ipari létesítmény csak helyben szólal meg a riasztó, az legfeljebb a szomszédokat, és a környéken élőket értesíti, zavarja. Ez jól tudják a betörők is, ezért általában nyugodtan teszik tovább a dolgukat. Azonban a riasztó távfelügyelt szolgáltatás esetén a védett épülettől érkező jelzés beérkezik a távfelügyeleti központban, ahol az éve minden napján, naponta 24 órában folyamatosan figyelik a beérkező jelzéseket, és haladéktalanul megkezdik az intézkedést. A riasztó által küldött jelzés alapvetően kétféle módon juthat el a távfelügyeltre. Egyik a hagyományos telefonvonal, a másik pedig a gsm, vagyis a mobiltelefon hálózat. A legnagyobb biztonságot a két telefonvonal együttes használta nyújtja, ugyanis ha a betörő megrongálja a vezetékes telefon vonalat, a jelzés a gsm hálózaton át még eljuthat a távfelügyeleti központba. A távfelügyelet azonban nem csupán a riasztó készülékek által küldött jelzések fogadásár alkalmas. Lehetőség van arra, hogy az épületben található tűzjelző, illetve füstérzékelő berendezések által adott jelzések is beérkezzenek, így a távfelügyelet már a kezdődő tüzet is érzékeli, és így, a korai riasztással meg lehet akadályozni egy komolyabb tűzesetet, illetve tűzkárt. Továbbá minden egyéb korszerű épület elektronikai érzékelő, és megfigyelő egység is beköthető a távfelügyeltre. Továbbá igény esetén lehetőség van arra, hogy a távfelügyelet képzett, biztonságtechnikai, illetve vagyonvédelmi szakembereket, az úgynevezett kivonuló szolgálatot küldje a riasztás helyszínére. Mindez attól függ, hogy az ügyfél a szolgáltatási szerződés megkötésekor milyen szolgáltatás csomagot választ, illetve kíván igénybe venni.