Szigetelő festék
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk „festékes” portálunkat, melyet azzal a céllal készítettünk, hogy Ön egy helyen megtaláljon festéssel és festékekkel összefüggésben minden praktikus, és nélkülözhetetlen információt.
Honlapunk készítése során célunk, a felépítés áttekinthetősége, a keresett információ egyszerű megtalálása minden kedves érdeklődő számára. Fontos, hogy a tartalom a laikus felhasználó számára is világos, érthető, és nem utolsó sorban gyakorlatias legyen.
Minden ember számára nagyon fontos a kényelmes, és esztétikus lakókörnyezet. Hiszen életünk jelentős részét otthonunkban töltjük. Éppen ezért lényeges, hogy jól érezzük magunkat a minket körülvevő környezetben, hiszen az hatással van mindennapjainkra. A megfelelő komfortérzet kialakításának uralkodó szegmensei a színek. Az otthon színeinek kialakításánál fantáziánk szabadon szárnyalhat.
Kutatások is igazolják, hogy a színek hatással vannak kedélyállapotunkra, a megfelelően kiválasztott színek akár egészségünket is kedvezően befolyásolhatják. Már az ókori egyiptomiak és görögök is felismerték a színek gyógyító, hangulatjavító hatását. A manapság divatos színterápia szerint a kék biztonságot, a zöld hitet, reményt, a piros dinamizmust, a sárga optimizmust, örömöt sugall. Ha már megálmodtuk otthonunk „új ruháját” nem kevesebb figyelmet érdemel az ideális beltéri falfesték megtalálása sem. Melyek azok a szempontok, melyeket feltétlenül szem előtt kell tartanunk lakókörnyezetünk beltéri festése előtt?
Lényeges szem előtt tartanunk a színek harmóniáját. A megfelelő szín kiválasztásánál vegyük figyelembe, a helyiség funkcióját, méretét, a már meglévő berendezési tárgyak, és a kiegészítő textíliák színét. Manapság sokak által kedveltek a mediterrán színek, a meleg sárgák, és barnás, terrakotta árnyalatok, ezek jókedvet, derűt sugároznak. A víz színei, a tenger kékje, a lagúnák zöldje, és türkize inkább fürdőkben, uszodákban kelnek igazán életre. De ne feledkezzünk meg a fehérről sem, minden színek alapjáról mely kiválóan alkalmas arra, hogy optikailag növelje a teret.
Manapság egyre több ember számára vált fontossá a környezeti ártalmak csökkentése, ill. minimalizálása. A környezettudatos gondolkodás tetten érhető a lakókörnyezet kialakításánál, így az otthon festésénél is. Lényeges kritérium lett a beltéri falfesték kiválasztásánál, hogy káros anyag- mentes legyen. Az oldószeres festékek olyan káros anyagokat tartalmaznak, melyek kipárolgásuk által károsíthatják Ön és családja egészségét. Ezért fontos, hogy olyan festéket válasszunk, mely vízbázisú, és mentes olyan oldószerektől, melyek ártalmasak egészségünkre. Az oldószer-mentes festékek alkalmasak lehetnek öko, és passzív házakban történő felhasználásra is, hiszen káros anyag kibocsátásuk minimális. A festék dobozán lévő VOC érték tájékoztat a termék egészségre ártalmas anyag tartalmáról, százalékos vagy mennyiségi egységben. Ha a káros anyag érték nulla vagy a közeli szám, akkor lehetünk biztosak abban, hogy a festék nem hordoz magában veszélyt gyermekeinkre, családunkra.
Sokak számára ismerős probléma a falak penészedése, a nem megfelelő szellőztetés miatt bekövetkező páralecsapódás eredményeként. A lakásban lévő penészgomba spóráinak belélegzése légzőszervi megbetegedéseket, és allergiás reakciókat okozhat. Erre kínál megoldást a penészedést gátló festék, hiszen a beltéri falfestékkel szemben támasztott követelmény lehet, a penészedést gátló hatás. A megfelelő hatáshoz több kritériumnak kell teljesülnie. Az első a felület előkészítése, azaz penész-mentesítése. Ha meggyőződtünk róla, hogy a felület mentes a penészgomba spóráktól, olyan beltéri falfestéket használjunk, mely megakadályozza a pára lecsapódását. A hővisszaverő festékek alkalmasak erre a feladatra, mivel a páralecsapódás megakadályozásával nem fog elkezdődni a penészképződés. Magas páratartalom mellett elengedhetetlen a helyiség hatékony szellőztetése, például az ablak peremébe belemart szellőztető eszközzel. Ezek a modern berendezések a környezethez illeszkedve, ráadásul a pénztárcánkat kímélve páramentesítik a helyiséget.
Külön termékcsoportot alkotnak a kültéri falfestékek, azaz a homlokzati festékek. Néhány szempont az ideális kültéri festék kiválasztásához:
a sötét színek jobban elnyelik a hőt, így hamarabb öregednek
legyen UV ellenálló
rugalmasan befedje a felületet
ellenálljon a káros időjárási hatásoknak, esőnek, hónak, szélnek
Minőségi falfesték vásárlásával pénzt takaríthat meg, mivel a minőség egyenes arányban van az élettartammal. Így hosszú évek multán is elégedett lesz háza homlokzatával. A kültéri falfestékeknek három csoportját különböztetjük meg: fémre, tetőre és fára készült festékeket.
A fémfestékek megakadályozzák a felület rozsdásodását, mivel tökéletesen elzárják a felületet a levegőtől, így nem tudnak elkezdődni az oxidációs folyamatok. A tökéletes hatás eléréséhez mindig elő kell készíteni a felületet.
A tetőfestékek lényeges rendeltetése, hogy megóvják a tetőt a beázástól, hővisszaverő hatásuknak köszönhetően pedig nyáron képesek szabályozni a lakótér hőmérsékletét. Így akár a villanyszámlán is spórolhatunk, a kevesebb klímaberendezés használattal. Ám ebben az esetben is lényeges a megfelelő felület előkészítés, azaz a tető alapos tisztítása.
Végül a fafestékekről is essen néhány szó. Két típusa van, a lazúr, és a fedőfestékek. Mivel a fa egy élő szerves anyag, folyton változtatja struktúráját, „lélegzik”, fontos, hogy a fafesték vízhatlan, mégis páraáteresztő legyen.
Röviden ennyit szerettünk volna összefoglalni a témában.
Köszönjük megtisztelő figyelmét, reméljük sikerült hasznos és érdekes információkat nyújtani a festékekkel, és festéssel kapcsolatban.